Keresés ebben a blogban

2013. február 7., csütörtök

Dan Wells: PARTIALS - Részben ember

Fumax Kiadó 2012

ISBN: 9789639861466

Fordította: Bayer Antal

Oldalszám: 456




Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.


Én és a könyv találkozása: a Fumax kiadó tavalyi friss megjelenései között szúrtam ki magamnak. A kiadó elérhetővé tette az első fejezetet, így azt akkor el is olvastam, sajnos utána sokat kellet várnom, hogy végre a kezembe tarthassam a könyvet, mivel a posta már megint benyelte a könyvemet, így most már kezdek igencsak kiakadni.

Először is nagyon szép a borító!!!! Végre egy könyv ahol a papír nem hó fehér, ezáltal nem bántja a szemet és nem annyira vékony a papír, hogy átütne a másik oldal betűje. Így a kiadásra mindenféleképpen csillagos 5-öst adok!

Maga a történet jó, megint csak azt tudom mondani, mint a Menedéknél, hogy ez is egyedi. A két könyv abban hasonlít egymásra, hogy disztópia és posztapokalipszis kategóriába tartozik, de a történet és a kidolgozott világ köszönő viszonyban sincs egymással.

Ebben a világban, már csak Long Island szigetén élnek emberek, East Meadow a ,,fővárosuk". 11 évvel korábban az RM vírus elszabadulásának következményeként a népesség pár tízezerre redukálódott le. Kira orvostan hallgató, aki az újszülött osztályon gyakornok. A legnagyobb probléma, hogy nem születnek gyermekek, vagy ha meg is születik a gyermek nagyon rövid időn belül meghal a vírus miatt. Azok akik életben maradtak mind immúnisak a vírusra, de egészséges gyermeket még sem sikerült még senkinek sem világra hoznia.

Kira egy talpra esett, nem hisztizős, nem idegesítő, racionálisa, tudatos ,,nő", aki nem fél ellenszegülni senkinek és a szíves is a helyén van, ahhoz képest, hogy egy 16 éves főhősről van szó. Tetszett, hogy egyáltalán nem éreztem őt felnőttnek, teljesen racionalista gondolatai, cselekedetei voltak aki éppen a felnőtté válás útját járja, csak kicsit korábban mint kellene neki.

Marcus Kira barátja, akinek a személyisége a könyv elején a már megszokott klisék szerinti, viszont a könyv felétől egy teljesen új karakterrel találkozhatunk személyében.

A történet nem fektet nagy hangsúlyt a szerelmi szálra, de érezhető, hogy itt a második részben lesz egy szép szerelmi háromszög. Bár lehet, nem ez a legjobb kifejezés rá, mert ebben a részben megtörtént többször is a lezárás, de úgy érzem nincs még ez végérvényesen befejezve...

Annyit azért meg kell említenem, hogy úgy hullanak az emberek mint a legyek (már bocsánat a kifejezésért) a könyvben. Véresnek nem mondanám a történetet, mert ezek a részek pár mondatban el vannak intézve, amit én egyáltalán nem is bántam. Egy idő után már csak az járt a fejembe őt is? őt is? őt is? ki marad a könyv végére??? Ezáltal mellékszereplőkből nincs hiány a könyvben, így bevallom egy kis cetlire írtam az elején, hogy akkor ki ki:) de jól jött a végére is, mert akiről azt hisszük csak egyszer olvastunk, ne lepődjünk meg amikor egy nem várt eseménynél hirtelen feltűnik....

A könyv három részre van tagolva, ami jól különválasztja a történetiségeket.

Az első rész a bevezetés, ami egy picit túl hosszúnak éreztem olvasás közben, viszont amikor már a vége felé jártam, akkor nem, akkor jó volt, hogy ennyire részletesen be lett mutatva minden. Talán ezért is ment az eleje nehezebben, attól függetlenül, hogy az első fejezet bele csap a lecsóba rendesen.

A második rész már sokkal akció dúsabb, amikor Kira és a többiek a Részlegesekkel találkoznak Manhattan-ben akkor ott úgy éreztem, hogy megfagyott a levegő körülettem és csak én és a könyv léteztünk, annyira izgalmasan volt megírva!

A harmadik rész is jól sikerült. Voltak fordulatok amik egyáltalán nem kiszámíthatóak, de sajnos mostanában egyre többször észrevettem, nagyon hamar lelövik a lényeget a könyv első negyedében. Nem gondolom, hogy én vagyok nagy agytröszt, hogy feltűntek dolgok, hogy miért nem Kira? vagy hogy miért is??? Rögtön már a Részlegesekkel való találkozáskor felmerült bennem a gondolat, hogy Kira... majd utána amikor Marcust vizsgálta... de persze csak a végén tudhatjuk meg 100%-ig, hogy jó volt az elgondolás.

Samm egy igazán érdekes karakter, nem igazán tudom még mindig eldönteni, hogy jó vagy rossz. A Részlegeseknél jól megkavart az író. Bevallom nem tudtam kibobozni a szálakat, hogy ki is a jó, ki kinek az oldalán áll. Főleg az utolsó fejezetben lévő apró kis üzenet.... áááá.

Egy zavaró szál marad még számomra: Csontos és Nyeszlettel mi történt??? VALÓJÁBAN!!! 

Jayden óóó Jayden én nagyon szexinek képzellek el:) nagyon szerettem az ő karakterét!

A könyv azért itt-ott boncolgat mélyebb témákat is, mitől ember az ember? mikortól diktatúra egy kormányzás és mikor van az, hogy csak egy faj fenntartása cél? ezért mindent meg kell tenni? át kell gázolni a ,,népen"? vagy lehet ezt másképpen is?

Számomra majd nem tökéletes volt, tényleg egyetlen egy bibit tudok felmutatni, ami az, hogy nem döbbentem le a vége  felé az információtól, hogy ki is Kira. Már Manhattan-ben összeraktam a képet. Aminek az oka az is lehet, hogy igencsak rá vagyok kattanva a disztópiára és minden nemű hasonlóra, így már szerintem eléggé sokat olvastam az itthon megjelent YA-k közül. Talán már tudom mik az apró kis jelek, de az is lehet, hogy csak véletlenül figyeltem fel rá.

Összességében megint egy nagyon jó regényt olvashattam a Fumax kiadó gondozásában és ennek is nagyon várom már a második részét, remélem azt is minél hamarabb olvashatom!



5/4,5

Köszönöm a könyvet a Fumax kiadónak, egy újabb fenomenális történetet hoztak el!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése