Keresés ebben a blogban

2014. augusztus 13., szerda

Dan Wells: Romok (Részlegesek-trilógia 3.)

Fumax kiadó 2014

ISBN: 9789639861763

Fordította: Bayer Antal

Oldalszám: 438


A legjobb döntést a legnehezebb meghozni.

Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat. 
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre. 
Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…

A Részlegesek sorozat befejező része epikus izgalmakat ígér, amelyben a bolygó utolsó megmaradt értelmes lényei összecsapnak egymással, hogy meghatározzák a jövőt.

A trilógia korábbi részei (a címre kattintva megnézhetitek a korábbi két kötetről a bejegyzésemet)

1. Részben ember
2. Töredékek


Már nagyon vártam a trilógia befejező kötetét, amivel az elején sajnos nemigazán haladtam. Erről nem a könyv tehet, más dolgok szóltak közbe. De a szabadságom első napján rendesen belevetettem magamat ebbe a lehengerlően felépített disztópikus világba, ahol már csak egy maréknyi ember és Részleges próbálja megvívni a végső csatát...
Az író megint úgy le tudta kötni a figyelmemet, hogy végülis ha az első 50 oldalt amit korábban olvastam nem nézzük, akkor két nap alatt fel is faltam az egészet. Előző éjjel már majd leragadt a szemem, de még egy oldalt, még egy fejezetet, még egy kicsit, tudni akartam, hogy mi lesz a vége...

A történtet ott folytatódik ahol az előző abba maradt, így a megszokottnál több szálon fut a történet. A már jól megszokott hármas tagolódás sem maradhatott el a könyvből, ami mint mindig egy nagy esemény lezárásához köthető.

A könyv több mint a feléig nem éreztem Kirát igazi fő szálként, és ezt most azért tetszett annyira, mert minden kis csoportól, mind eseménysorozatról nem mások által hallunk, hanem megéljük. Zseniálisan ,,osztotta" be a szereplőket, hogy ki melyik eseménysorozathoz fog kapcsolódni, vagy csak melyikről fog értesülni aminek hatására egy másik vonal indulhatott el. A könyv második felében már inkább Kira veszi át a főszerepet és a vele kapcsolatos események, majd végül az ,,elkóborolt" szereplőkről is megtudhatjuk mi lett...

A Töredékeknél említettem, hogy dr Vale aki számomra a leginkább kiismerhetetlenebb volt. Ebben a könyvben pedig ha nem is teljes mértékben, de megértettem az okait, megértettem a próbálkozásainak hajtóerőit, és a végén mégis ilyen döntést kellet hoznia... 

Morgan amilyen gyorsan jött szerencsére olyan gyorsan el is tűnt, számomra annyira egy unszimpatikus szereplő volt, hogy örülök, hogy hamar vége lettek a vele kapcsolatos részek.

Tovar, Delarosa, Haru, Hobb, Marcus, mind mind apró morzsácskáknak tűnek, pedig amit a történethez hozzátesznek abból kerekedik ki ez az egész és végkifejlet.

Picit azért haragszom, mert Nadita még midig olyan titokzatos maradt, mint amilyen volt. Őt szívesen kifaggatnám erről arról egy kicsit, mert a lányokkal kapcsolatban nem lettem teljes mérték informálva. Persze sok kérdésre magyarázatot ad a könyv és elég is lehetne, csak azért mégis... itt egy pici hiányérzetem maradt.

Heron... hát a másik megfejthetetlen személyiség... akinek az igazi arca az utolsó fejezetekben mutatkozik meg... meglepődtem...

Ahogy már korábban is említettem Kira az egyik kedvenc főhősnőm, amit ebben a részben megint csak bebizonyított, hogy mer, tud, fontosak számára a szerettei, és akkor is meg kell próbálni a békére törekedni ha már esélytelennek látszódik az egész. Kemény egy csaj, aki tűzön, vízen át megtesz mindent a céljai elérésért. 

SPOILER INDUL
Armin... tudtam, hogy elő fog kerülni, tudtam, de hogy ő legyen a ,,főgonosz" hát nem gondoltam volna. Azt hittem az ő karaktere lesz aki a két faj között elhozza a békét, és olyan ötletei és lehetőségek lesznek a kezében amivel egy újabb jobb világ teremthető. Hát ez nagyon nem ő volt. Sajnáltam Kirát mert az egész sorozaton át Armin egy olyan apa karaktert testesített meg akire fel lehet nézni.
SPOILER VÉGE

Az Övezetben játszódó eseményeket nagyon szerettem, nem csak azért mert ott kellet először a Részleges nehézségekkel szembe nézniük, de mégis ott volt a kulcs a szemük előtt. Itt testesítette meg a lehetséges jövőt az író, ha mind a két fél úgy gondolja.

Nagyon sok minden történt a könyvben, mindenkivel. Más-más vidékek, problémák de a végén mindenki megtalálta az útja célállomását. Azért tetszett nekem ez a trilógia annyira, mert nem egy tipikus egyszer olvasós könyv. Már a második kötet is túlszárnyalta az elsőt, míg ebben a részben minden elő volt készítve a megfelelő lezáráshoz. Amihez igen több konfliktuson keresztül vezetett az út, de ha nem is a rózsaszín ködös happy and, valami ezért mégis látszik, hogy lesz ebből.

Amit erről a könyvről ki lehet szerintem jelenteni, hogy nem romantikus! Amikor a második rész végén az az aprócska jelenet volt Samm és Kira között majd leestem a székről, mivel hát eddig ilyenekről itt nem volt szó. Jó jó oké érezhetőek itt a viszonyok, de ezen egyáltalán nem is volt hangsúly. Itt a harmadik részben szintén a háttérbe van szorulva ez a szerelem téma, de mégis amikor eljön jót tesz a történetnek:)

Összességében szerintem méltó lezárása a trilógiának. Szinten az összes kérdésre megkapjuk a választ, én is csak a lányokkal kapcsolatban még inkábbi részletességet hiányoltam, de ennél többet nem tudok felhozni a könyv ellen:D Folyamatosan pörögtek az események, nem voltak felesleges oldal töltések, mélázások, táj leírások amivel a mendegélést szokták leírni. Örülök, hogy a Fumax kiadó ilyen hamar hozta el nekünk az utolsó részt és nem utolsó sorban, hogy megismerhette kis hazánk olvasótábora ezt a tökéletes trilógiát. Aki nem szereti a romantikát annak is nyugodt szívvel ajánlom, mert ami ebben a könyvben benne van annyi szerintem kell. Fiúknak, lányoknak, idősebb fiatal korosztálynak egyaránt.

5/5


Köszönöm szépen a könyvet a Fumax kiadónak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése